2p

Felemásan alakultak a főbb amerikai tőzsdeindexek a csütörtök esti zárásra. Az S&P 500-as index mindenesetre újabb történelmi rekordon zárt.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 15 ponttal, azaz 0,09 százalékkal 16921 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 2,50 ponttal, vagyis 0,13 százalékkal 1959 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 4 ponttal, 0,08 százalékkal csökkent és 4359 ponton végzett.

Az S&P 500-as mutató a mai emelkedésével ismét történelmi rekordon zárt, az indexnek ez volt idén a 21. csúcsa.

Az indexek a nap elején pluszban kezdtek, majd fél százalék körüli mínuszba csúsztak, ám a nap végén ismét erősödni kezdtek és a Nasdaqot kivéve pluszban zártak.

A csütörtöki kezdeti árfolyam-erősödéshez hozzájárult az első alkalommal munkanélküli-segélyért folyamodók számában a múlt héten bekövetkezett csökkenésről közzétett foglalkoztatási adat is. Fokozta a bizakodó befektetői hangulatot a Conference Board főbb amerikai makrogazdasági mutatókból képzett indexének javulása is, ez 0,5 százalékkal emelkedett májusban az áprilisi 0,3 százalék után.

"A gazdaság egyértelműen javul" - idézi az AP hírügynökség az EverBank Wealth Management vezető piaci stratégáját, Chris Gaffneyt. "Nem olyan mértékben ugyan, ahogyan szeretnénk, de a munkaerőpiac is javult, bár az is lassabban, mint szeretnénk" – mondta a szakértő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!