Annak ellenére, hogy csak 55 millió eurót hívunk le az IMF-hitel következő részletéből, nem lesz szükség arra, hogy növelje hazánk a kötvénykibocsátását 2009 hátralevő hónapjaiban - idézi a Bloomberg Borbély László Andrást, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatóját.
Hazánk azt tervezi, hogy az év hátralevő időszakában forintkötvényekből finanszírozza a költségvetési hiányt, azonban nem lesz szükség arra, hogy az eredeti tervekhez képest növeljék a kötvénykibocsátást. A pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy most mindössze 55 millió eurót hívunk le az IMF-hitelből, mivel jelenleg nincs szüksége több forrásra az országnak.
Oszkó Péter hétfőn délután megerősítette az idei 3,9 százalékos hiánycélt, majd néhány órával később megjelent a hír, hogy augusztus végén már az éves terv 92 százaléka volt a deficit. Borbély László András, az ÁKK vezérigazgatója úgy véli, hogy az év hátralevő hónapjaiban már csak minimális lesz a deficit, így sikerülhet teljesíteni a kitűzött célt.
Az ÁKK szeptember és november között a tervek szerint 240 milliárd forint értékben fog kötvényeket kibocsátani, Borbély szerint nincs szükség arra, hogy ezt a tervet megemeljék, a hiány így is finanszírozható lesz. "Jelenleg nem látjuk úgy, hogy egy komolyabb mennyiséggel kéne megjelennünk a piacon" - nyilatkozta Borbély kedden a Bloombergnek. Az ÁKK vezére szerint az év végéhez közeledve fokozatosan csökken majd a hiány finanszírozási igénye, valamint hozzátette, hogy a júliusi és augusztusi kibocsátások jelentősen meghaladták a terveket.
Mindezeken felül július közepén hazánk sikeres eurókötvény-kibocsátást is végrehajtott, amivel egymilliárd eurónyi forrást sikerült bevonni. Ráadásul a devizakötvények jelentős túljegyzés mellett keltek el, korábban arról is pletykáltak, hogy ezen a sikeren felbuzdulva elképzelhető, hogy még az ősszel újabb eurókötvényt dobunk piacra.
"Ha tartani tudjuk a jelenlegi terveket, akkor az év hátralevő részében biztosított lesz a finanszírozás" - hangsúlyozta Borbély László András. Az ÁKK első emberek hozzátette: a tervekben folyamatos, de nem túl jelentős kibocsátások szerepelnek még az idei évre.
Magyarország tavaly októberben függesztette fel a kötvényaukciókat, miután a válság miatt szinte teljesen kiszáradt a piac, alig volt igény a papírokra, és csak magas hozam mellett lehetett értékesíteni őket. Ezt követően kaptunk 20 milliárd eurós hitelt az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól, így nem került veszélybe a finanszírozás. Idén februártól aztán először eseti jelleggel, majd rendszeresen ismét tart forintkötvény-aukciókat az ÁKK.