<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

A világ legismertebb online közösségi vásárlási cége, a Groupon beadta kérelmét nyilvános részvénykibocsátásra az amerikai Értékpapír Felügyelethez (SEC). A társaság 750 millió dollár értékben bocsátana ki részvényeket.

A beadott prospektus alapján a chicagoi "kuponcég" 644,7 millió dolláros első negyedéves bevételt könyvelt el az idei év első három hónapjában. A társaság növekedési üteme kirobbanó, hiszen tavaly egész évben 713 millió, 2008-ban pedig mindössze 94 ezer dollár bevételt ért el.

A Groupon aggreszív terjeszkedése miatt az idei első három hónapban 103, míg tavaly összesen 413,4 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az összes kumulált vesztesége eddig 603,8 millió dollárt tesz ki.

A cég közel 8000 embert foglalkoztat, ami ötszöröse a tavalyi ugyanezen időszakában mértnek.

A nagyobb közösségi oldalak közül elsőként két héttel ezelőtt a Linkedln papírjait vezették be a Wall Streetre. A kibocsátás során meghatározott 45 dollár egészen 122-ig szalad fel az első kereskedési napon, majd a cég papírjai 95 dolláros áron zártak, vagyis egy nap alatt 100 százalék feletti hozamot biztosítottak azoknak, akik jegyeztek a papírból. Igaz, azóta a részvény ára lejjebb csúszot, tegnap 78,8 dolláros árfolyamon zárt.

A Linkedln tegnapi árazása alapján a cég értéke 37-szerese a vállalat bevételének. Ha a Groupont ennél konzervatívabban, a bevételének "csak" a 20-szorosára értékelik, akkor a vállalat teljes értéke 14 milliárd dollár lesz. Tavaly a Google 6 milliárd dolláros sikertelen ajánlatot tett a Grouponra.

Az IPO aláírói egyébként a Morgan Stanley, a Credit Suisse és Goldman Sachs.

Magyarországon a kuponos vásárlást kínáló online cégek még gyerekcipőben járnak. Itthon hozzávetőleg 15, addig becslések szerint Csehországban nagyjából nyolcvan, Lengyelországban pedig körülbelül kétszáz közösségi kuponoldal létezik.

mfor.hu

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.