2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 691,63 pontos, 2,69 százalékos emelkedéssel, 26 434,48 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulatnak megfelelően optimizmus uralkodott a budapesti parketten is, a magyar részvényeket vásárolták, a BÉT azonban alacsony forgalommal zárt. A pénteki kereskedésben a vevők domináltak, az összes vezető részvény emelkedni tudott, a Mol és a Richter volt a nap legnagyobb nyertese - tette hozzá.

Az elemző szerint a befektetők eltérően ítélték meg a magyar eszközöket, ugyanis míg a részvényeket vásárolták, a forint eladói nyomás alá került.

Kora este egy euróért 316,3 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 282,1, egy svájci frank pedig 284,6 forintot ért. 

Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1 aktuális csatornának kifejtette: az európai piacok kicsivel több mint 1 százalékos, a BÉT viszont 2,4 százalékos pluszban zárt. A Fitch Ratings, nemzetközi hitelminősítő magyar idő szerint este 7 és 8 óra között teszi közzé a magyar szuverén adósbesorolás osztályzatának felülvizsgálatát, az eredményt a magyar piac hétfőn tudja majd számszerűsíteni - fogalmazott az elemző.

A Mol 3,22 százalékkal 16 500 forintra erősödött, az OTP-részvények ára 2,44 százalékkal 6850 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 1,83 százalékkal 446 forintra emelkedett, a Richter-papírok árfolyama pedig 3,07 százalékkal 5575 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Az állampapírok másodpiacán csak minimális hozamváltozások voltak, a 12 kincstárjegyeké 1 bázisponttal emelkedett, a hosszú futamidekű kötvények hozama pedig 2-4 bázisponttal csökkent.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!