2p

Ázsiában ismét Japán főszereplésével áll a bál. A Nikkei 225 újból beszakadt, a jen pedig abnormális módon erősödik.

Iszonyatos mértékben, 6,35 százalékkal esett a tokiói tőzsde. Az érdekesség, hogy az elmúlt hetekben már majdhogynem megszokhattuk, hogy hasonló rémisztő dolgok történnek a szigetországban.

Emellett a jen erősödése is komoly problémát jelent, a dollár-jen árfolyam a 94-es szint alá is benézett.

Japán gazdasága biztos úton halad a válságból való kilábalás felé, ez pedig fokozatosan le fogja csitítani a piaci volatilitást - közölte Kuroda a japán sajtóval Abe Sindzó miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.

A jegybank április 4-én jelentette be radikális, a monetáris bázis két éven belüli megduplázására vonatkozó enyhítési programját, amelynek hatására a Nikkei index erőteljes emelkedésbe kezdett és május 23-án 5 és fél éves csúcson zárt. Azóta az index 22 százalékkal zuhant.

Egész Ázsia mínuszban

A három napos szünet után kinyitó kínai tőzsdék is jó nagy esésbe futottak csütörtökön. A Hang Seng 2,6 százalékos, a Shanghai Composite pedig 2,84 százalékos mínuszban zárt.

1,4 százalékos esést könyvelt el a dél-koreai Kospi, 1,78 százalékost az Asia Dow, 0,78 százalékost a szingapúri Straits Times, a Sensex pedig 1,01 százalékkal csökkent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!