<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

Kismértékű erősödéssel nyitott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt kevesebb mint fél százalékkal állt tegnapi záróértéke felett. A vezető részvények felemás teljesítménnyel kezdtek, miközben a forint szinte mozdulatlan az euróval szemben.

23 970 ponton állt csütörtök délelőtt a BUX index, ez 0,36 százalékkal volt magasabb a tegnapi záróértéknél. A forgalom kifejezetten alacsony, az első órákban alig másfél milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel kezdték a napot, egyelőre a Mol a kereskedés nyertese több mint egy százalékos drágulásával. A nap első felében 24 800 forintot kellett adni az olajcég papírjaiért, ami 1,2 százalékos erősödésnek felelt meg, míg az OTP 0,4 százalékkal 6205 forintra esett vissza. Eközben a Magyar Telekom ugyanúgy 608 forintot ért, mint a tegnapi záráskor.

A gyógyszergyártók számára jól indult a nap a piacon, miután végre kiderültek konkrétumok a kormány reformcsomagjáról az egészségkasszával kapcsolatban. A Richter a nap első felében 37 100 forinton állt, ami 0,39 százalékkal volt magasabb a tegnapi árfolyamnál, míg az Egis 1,07 százalékos drágulás után 19 400 forintba került.

Csendesen indult a nap a forint számára a bankközi devizapiacon: délelőtt 265,90-nél állt az euró jegyzése, ami 0,23 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál. A dollárral szemben 183,85-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank ára 205,76 forintra emelkedett.

Rossz hangulatban indult a csütörtöki kereskedés a vezető nemzetközi részvénypiacokon: a londoni FTSE a nap első felében 0,43 százalékkal állt tegnapi értéke alatt, míg a frankfurti DAX 0,2 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,31 százalékos lecsorgással kezdett.

mfor.hu