1p

Miután hétfőn napközben átlépte, de zárásra a 2000 pontos határ alá csúszott, kedden történelme során először zárt 2000 pont felett a legátfogóbb, 500 tőzsdei részvényt magába foglaló Wall Street-i index, az S&P 500-as.

Igaz, az egészen pontosan 2000,02 pont csak minimálisan több a mérföldkőnél, és napi mélypontot is jelent. A kereskedés során ugyanis végig 2000 pont felett tartózkodott a mutató, és helyi idő szerint fél 12-kor a 2005 pontot is elérte.

Innen kezdett el lecsúszni és így záróértéke mindössze 0,11 százalékkal lett magasabb a hétfőinél. Hasonló mértékben emelkedett a Dow ipari index is, míg a Nasdaq értéke 0,3 százalékkal bővült.

Az utóbbi 13 kereskedési napból a DJIA és az S&P 10 alkalommal, míg a Nasdaq 11 alkalommal zárt pluszban. Mindazonáltal a tőzsdeindexek emelkedése alacsony forgalommal párosult.

Kedvezően fogadta a tőzsde az amerikai kereskedelmi minisztérium azon adatát, hogy júliusban a tartós cikkek rendelésállománya 22,6 százalékkal emelkedett a júniusi 2,7 százalékos növekedés után. Pozitív jel az is, hogy a Conference Board kutatóintézet fogyasztói bizalmi mutatója majdnem hétéves csúcsra ugrott augusztusban, a várt visszaesés helyett. 

mfor.hu/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!