6p

Továbbra is virágzanak a fővárosban (is) a lakásokból átalakított irodák, melyek sikere elsősorban az irodaházakhoz képest alacsony bérleti díjukban rejlik – jóval kevesebb kiadással lehet akár városközponti lakásirodát is bérelni, mint egy központi elegáns irodaházat. Ugyanakkor van, aki úgy gondolja, hogy egy valamirevaló cégnek egy reprezentatív irodában van a helye. Hol és milyen lakást érdemes kibérelni irodának?

Legyen bővíthető

A fejlődő cégek sajátossága, hogy előbb-utóbb kinövik az induláskor használt irodát, hiszen végtelen mennyiségű munkaállomás természetesen sehol nem helyezhető el. Ezért ha nagyra törő terveink vannak, érdemes olyan környéken vagy házban gondolkodni, ahol több kiadó lakás is van, hogy a későbbiek során legyen hova terjeszkedni – erre messze a legideálisabb lehetőség, ha valamelyik közvetlen szomszéd lakást is ki lehet bérelni, így megspórolható költözködés számtalan hátránya.

Léteznek ilyen szerencsés helyzetek, egy I. kerületben működő cég időben lecsapva a lehetőségre a megürült szomszéd házmesterlakást tudta megszerezni, egy V. kerületi cég pedig két emelettel feljebb, de ugyanabban a lépcsőházban ugyanolyan lakást tudott bérelni, mint amilyenben korábban dolgoztak.

Az is egy lehetséges megoldás, hogy pár száz méteren belül vizsgáljuk meg a lehetőségeket, így a vállalkozás funkciói is jobban elválaszthatóak: a reprezentatívabb lakásba lehet telepíteni az ügyfélfogadást és a vezetőket, míg a kevésbé jó adottsággal rendelkezőbe a háttértevékenységeket.

Mutasd a portád, megmondom ki vagy

Bár valóban létezik egy olyan vélemény a szakmában, hogy a lakásiroda általában nem takar komoly céget, azonban akár költség, akár más szempontok is szerepet játszhatnak abban, ha valaki nem akar irodaházba költözni – például annyira kicsi területre van csak szüksége, hogy a nagy házakban nem is foglalkoznak igazán vele.

Ha lakásirodában kezdjük meg tevékenységünket, és ügyfeleket is fogadunk, ügyeljünk a kinézetre, válasszunk a jó állapotban lévő, vagy felújított lakások közül – egy lepusztult lakás semmiképpen sem fog jó benyomást tenni a cégről, míg a frissen festett falak, az igényes világítás, a minőségi bútorok éppen a pozitív összbenyomást erősítik. Érdemes megszemlélni a házat kívülről is, a málló vakolatú homlokzat, gyanús lépcsőház megint csak nem fogja üzleti jó hírünket erősíteni.

Nem mindegy a lakás belső elrendezése sem – lehetőleg legyen egy nagyobb előtér, ahol a vendégek vagy ügyfelek kulturált körülmények között várakozhatnak, és minimum egy közepes vagy nagyobb szoba, amit tárgyalónak lehet berendezni. Jó, ha a lakás világos, sötétben, állandó villanyfénynél elég nyomasztó tud lenni a napi munka.

Érdemes azt is megnézni, hogy a helyiségek mennyire vannak elszeparálva egymástól: nem biztos, hogy a vezető szobájában történő eseményeket a recepciós lánynak is sztereo minőségben kell hallania, vagy éppen a tárgyalóba nem baj, ha nem hallatszik be más szobákból a folyamatos telefonálás, nyomtatás, fénymásolás zaja.

Közös helyiségek

Szerencsés, ha van egy nagyobb konyha, vagy legalább egy erkély, terasz, ahova a munkatársak ki tudnak menni lazítani, helyet tudnak változtatni. Okvetlenül figyeljünk a toalett elhelyezkedésére – borzasztó kellemetlen, ha az nagyon szem előtt van, vagy ne adj isten valamelyik munkára használt szobából nyílik.

Előnyös, ha olyan lakást veszünk ki, ahol több ilyen létesítmény is található, egyet az Ügyfeleknek, egyet pedig a cég munkatársainak lehet fenntartani. Az irodaházakkal szemben előny, hogy a bérelt lakásokban általában van fürdőszoba is, így kerékpárrajongó kollégáknak zuhanyozási lehetőséget kínálhatunk.

Fontos lehet figyelni arra is, hogy a vezetőkhöz érkező üzleti partnereket lehetőleg ne kelljen az összes szobán végigvinni, ezért a lakás kiválasztásakor gondoljuk át, mekkora ügyfélforgalmunk lesz.

Kapcsolat a ház lakóival

Általában a lakásirodákkal – extrém eseteket kivéve – nem szokott probléma lenni, hiszen mire a ház többi lakói hazaérnek, addigra az irodában is véget ér a munkaidő, hétvégén pedig senki nem tartózkodik ezekben a lakásokban. Egyes belvárosi házakban már több az irodának használt lakás, mint az eredeti funkciójának megfelelően valóban lakásként használt ingatlan.

Ha sok ügyfelet vagy partnert tervezünk fogadni, érdemes inkább földszinti, vagy első emeleti lakást kibérelni, hogy kevésbé zavarjuk a ház lakóit. Nem árt gondoskodni parkolóhelyről sem, ha máshogy nem is, de legalább mérjük fel, mely utcák azok, ahol egyáltalán napközben van hely a környéken.

Munkahelyi környezet

Egy lakásirodát is fel lehet hozni majdnem olyan színvonalúra, mint egy A kategóriás irodaházat, minden csak pénz kérdése. Ma már alapnak számít ilyen helyen is a légkondicionálás megteremtése, a kényelmes székek és asztalok, legalább egy ülőgarnitúra a vezetői szobába illetve egy tárgyaló berendezése. Jó, ha ki lehet alakítani a lakásban legalább egy kisebb raktárhelyiséget. Ha hosszú távra tervezünk, előnyös üzlet lehet, egy olcsó, felújítandó lakás is – a ráköltött pénzt a tulajdonossal történő megállapodás alapján levonathatjuk a bérleti díjból.

Érdemes kialakítani egy hűvös helyet az esetleges szervernek, telefonközpontnak, egyéb informatikai eszközöknek, valamint bérlés előtt tárgyalni a közös képviselővel, hova és milyen formában lehet kihelyezni cégtáblákat, esetleg reklámot.

Hol érdemes bérelni?

Iroda szempontjából elsősorban a belvárosi, úgynevezett polgári lakások szoktak számításba jönni, elsősorban az V. VI. és a VII. kerületben, a XIII. kerület körúthoz közel eső részein, valamint végig a Körúton (vigyázat, a Blaha Lujza tér utáni rész már kevésbé számít jó hírűnek). Lehetőleg legyen közel egy metrómegálló, de legalábbis valamelyik fontosabb BKV vonal, különösen ha nagy ügyfélforgalmat szeretnénk bonyolítani.

Budán az I. és a II. kerület hegyvidéki részei inkább a reprezentációt kedvelőknek érdekesek, azonban a XI. kerületben a Móricz Zsigmond környékén találhatunk üzleti szempontból jó lehetőségeket. Panellakásba csak akkor menjünk, ha nem nagyon akarunk ügyfeleket fogadni, és nagyon számítanak a költségek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!