2p

A befektetők továbbra is tartanak a fiscall-cliff hatásaitól, mely vagy recesszió, vagy adóemelés lehet, így hétfőn sem tudtak emelkedni a mértékadó amerikai tőzsdeindexek.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,46 százalékos gyengüléssel 12 966 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,27 százalékkal 3002 pontra csökkent, az S&P 500-as mutató pedig 0,51 százalékkal 1409 pontra süllyedt.

Erősen indítottak a tőzsdeindexek elsősorban a hajnalban ismertetett kedvező kínai adatokra. A kereskedés első fél órája után ismertették az amerikai ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexet, amely a zsugorodást jelző 50 pont alá került, több mint három éve legalacsonyabb szintre süllyedt. Az adat elvette a befektetők kedvét a további vásárlásoktól, amin még az sem változtatott, hogy időközben bejelentették: az Egyesült Államokban öt hónapja legnagyobb ütemben nőttek az építőipari kiadások októberben.

Megfigyelők szerint összességében visszahúzó erőt jelentenek a költségvetési szakadék néven ismert kiigazító programról folyó elhúzódó egyeztetések. A múlt héten az ezzel kapcsolatos egy-egy bejelentés jelentős mértékben mozdította ki a tőzsdemutatókat. A megállapodásra még 28 nap van lehetőség, addig a fiscal cliff-hírek alapvetően befolyásolják a tőzsdék trendjét. Ha mégsem születne egyezség, január elsején automatikusan életbe lép mintegy 600 milliárd dollárnyi kiadáscsökkentés és adóemelés, ami könnyen recesszióba taszíthatja az amerikai gazdaságot.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!