A BUX 0,40 százalékos emelkedéssel, 22 029 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Hétfőn nem voltak fontosabb makroadatok és gyorsjelentések, így nagyobb mozgások sem a részvénypiacokon. A nyugat-európai piacok közül csupán a német tőzsde tudott erősödni. A főbb New York-i piacokon enyhe gyengüléssel, alig mozduló indexekkel indult a kereskedés. A BÉT-en közepes forgalomban valamennyi blue chip erősödni tudott valamelyest, a legnagyobb mértékben az OTP, 0,88 százalékkal.
A KBC Equitas elemzésében megemlíti, hogy az OTP Bank lapértesülések szerint érdeklődik a görög Piraeus Bank román egységének megvásárlásáért, amit az OTP nem erősített meg, annyit közöltek, hogy folyamatosan vizsgálják a terjeszkedés lehetőségeit azokban az országokban, ahol már jelenleg is működnek.
Az OTP-részvények ára 0,88 százalékkal 5750 forintra nőtt, a Magyar Telekom 0,5 százalékkal tudott erősödni, 399 forinton várja a folytatást. A Richter-papírok árfolyama 0,2 százalékkal 4580 forintra emelkedett, a Mol pedig lényegében stagnált, a 13 345 forintos záróár ugyanis 0,04 százalékos pluszt jelent.
Jól nyitotta a hetet a hazai fizeteszköz is, hiszen a főbb devizákkal szemben erősödni tudott. Kora este egy euróért 309,98 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon, egy amerikai dollár 272,6, egy svájci frank pedig 283,7 forintot ért.
Az állampapírok másodpiacán a hozamemelkedések voltak jellemzőek, leszámítva a 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket, ahol 1 bázisponttal csökkent a hozam. A többi futamidőn 2-9 bázispontos növekedések voltak, a legnagyobb mértékben az 5 éves kötvények árazása emelkedett.
MTI/mfor.hu