2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Enyhe lecsorgással nyitott szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt majdnem fél százalékkal állt előző napi értéke alatt. A vezető részvények többsége veszített értékéből az első órákban, de jelentős esést egyikük sem mutatott be.

25 259 ponton állt szerda délelőtt a BUX index, ez 0,25 százalékkal maradt el a keddi záróértéktől. A forgalom átlagos volt az első órákban, kicsit több mint 5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények vegyesen szerepeltek, a többség kis elmozdulással oldalazott. Az OTP 7230 forintba került az első néhány óra után, ez 0,55 százalékkal volt alacsonyabb a kedd délutáni árfolyamnál, míg a Mol 0,24 százalékos lecsorgás után 21 150 forintot ért. 807 forintig esett vissza a Magyar Telekom, ez 0,98 százalékos mínuszt jelentett a keddi záróértékhez képest.

Az átlagnál jobban szerepeltek a gyógyszergyártók a nyitás után: a Richter 0,67 százalékos felfelé kapaszkodást követően 44 100 forintot ért, az Egis pedig 21 700 forinton állt, ami 0,05 százalékos araszolást jelentett tegnaphoz képest.

A keddi gyengülés után ma enyhe javulással kezdett a forint: délelőtt 264,96 forintot kellett adni egy euróért, ez 0,25 százalékkal maradt el a kedd délutáni szinttől. A dollárral szemben 197,92-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frankért 184,78 forintot kellett adni.

A vezető európai tőzsdéken is gyengüléssel indult a nap: az első néhány óra után a londoni FTSE 0,28 százalékkal állt keddi záróértéke alatt, a frankfurti DAX pedig 0,23 százalékos mínuszban állt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,52 százalékos visszaeséssel indította a napot, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,25 százalékot veszített az első órákban.

Az amerikai határidős indexek is néhány pontos esésben voltak délelőtt, így elképzelhető, hogy a Wall Streeten is negatív nap következik, ha nem fordul nagyot a hangulat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!