1p

Az OTP-részvények a hétfői zuhanás után, kimondottan jól teljesítettek. Eközben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,59 százalékos emelkedéssel, 18 270,94 ponton zárt.

Az OTP-papírok hétfőn 4 százalék feletti esést szenvedtek el, mert Braun Péter, a bank igazgatótanácsának tagja majdnem 1 milliárdért adott el belőlük. Mára azonban megnyugodtak a kedélyek, sőt a bankrészvények 2,25 százalékos pluszban zártak.

Jelentősebb emelkedést még az Egis könyvelhetett el, 1,87 százalékosat, míg a Mol-papírok ára szinte semmit sem változott.

Ellenben 1 százalékos mínuszban zárt a Richter és 0,32 százalékosban a Magyar Telekom.

Deviza

A forint árfolyama folytatja a gyengülést. Kedden a tőzsdezárásra egy euró már 299,58 forint, egy amerikai dollár 226, míg egy svájci frank 242,9. Egyedül a font lett olcsóbb, 344,7 forint.

Az állampapírok másodpiaci hozama jelentősebb változást csak a 3 és 5 éves államkötvényeknél mutatott. Előbbi 13 bázisponttal, utóbbi pedig 15-tel növekedett kedden.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!