3p

Szerdán még több hónapos csúcsra ugrott a forint, csütörtökön azonban ismét az eladók dominálnak a görögökkel kapcsolatos bizonytalanságok miatt. A hellénekkel kapcsolatos helyzet ráadásul hétfőig várhatóan nem is fog megoldódni, így akár a 295-ös szintig is gyengülhetünk az euróval szemben, áll a Commerzbank napi piaci kommentárjában.

EUR/HUF (292,00 – 295,50): Nem tartott ki sokáig a jó GDP adat, illetve az MNB likviditásfokozó lépése miatti örömködés (a jegybank jelzálogpapírok fedezete mellett nyújt 2 éves forrást a kereskedelmi bankoknak, akik vállalják, hogy vállalati hitelezési aktivitásukat fenntartják az időszak alatt). A forint egészen a 287,85-ös szintig tudott erősödni. A lassan már szokásos délutánonkénti negatív görög hírek elrontották a hangulatot, így a forint négy hónapos csúcsáról lefordulva újra 290 fölé gyengült. Ma reggel fokozottan a gyengülésé a főszerep, 292 fölött kezdjük a napot, és hiába a remény, hogy talán elkerüli a magyar gazdaság idén a recessziót, a növekvő kockázatkerülés és a globális hangulat változása sötét fellegként vetül az árfolyam alakulására. Sőt mire eme sorokat leírtuk a 295 már érintőleges közelségbe került.
EUR/USD (1,2950 – 1,3080): Tegnap megint kaptak a görögök. De nem pénzt, hanem egy vaskos ejnye-bejnyét, amiért megbízhatatlanok, mindent megígérnek, amit aztán nem váltanak valóra. Folytatódik a diplomáciai adok-kapok, miközben a lakosságnak elege van az évek óta tartó megszorításokból, a politikusoknak abból, ahogy az Unió irányítani próbálja őket, a piacoknak meg a tesze-tosza válságkezelésből. Mentőcsomag-döntés újra elhalasztva - a piac újra "risk on"üzemmódba kapcsolt. Az euro a dollárral szemben 150 pontot gyengült 1,3000 alá benézve ma reggel. A második hitelrészlet folyósításának elhalasztásának hírét idegesen fogadták a piaci szereplők, mivel így a márciusi 14 milliárd eurós görög lejárat kifizetése is veszélybe került. Tűzoltásként egy, a lejárat összegével megegyező áthidaló hitel ígéretével próbálták Brüsszelből nyugtatni a kedélyeket. Ma reggelre megint módosult az álláspont, állítólag hétfőre meglesz a jóváhagyás az eredeti csomagra. De vajon hétfőig mi fog változni, talán teljesülnek a görög ígéretek? Papandreou és Samaras, a kormányzati pártok vezetői elkötelezettségükről biztosították a trojkát a szükséges megszorító intézkedések meghozatalára. Khmm, ezt a mondatot leírhattuk volna szinte az elmúlt hónapok bármelyik napján. Pont ez a baj. A befektetők szemében a huzavona, a megoldás körüli bizonytalanság a "nemirányított" görög csőd szcenárióját erősíti, amely magával ránthatja az eurozóna perifériáját, csakúgy, ahogy megtépázná az EU magjának számító stabil tagállamokat is. Az európai optimizmusnak a pozitív tények érkeztéig vége.

CHF/HUF (242,00 – 245,50): "Maradt a bizonytalanság…" kezdtük tegnap, és ma sincs ez másként tekintve a görög fejleményeket. Az EUR/USD mozgását egész nyugodtan zongorázta le a frank: az euróval szemben "csak" 1,2060-1,2070-ig erősödött az alpesi deviza. Mindez a forinttal szemben a 243-as régiót indukálja.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!