TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Bank of England csütörtöki ülésén, igaz, a 0,5 százalékos rátát már nem is nagyon van hova csökkenteni. Azt viszont megerősítette a szigetország jegybankja, hogy folytatja az államkötvények visszavásárlását összesen 75 milliárd font értékben.

Ahogy arra számítani lehetett, maradt 0,5 százalékon a brit alapkamati a csütörtöki döntés után, a Bank of England szakemberei ugyanakkor megerősítették, hogy folytatják az államkötvények vásárlását a piacon. Közben egyre többen beszélnek arról, hogy rövidesen az EKB alapkamata is 1 százalék alá csökkenhet.

A Bank of England a kamat szinten tartása után kijelentette, hogy továbbra is minden eszközt bevet annak érdekében, hogy az utóbbi évtizedek legsúlyosabb recesszióját enyhítse. Éppen ezért folytatják a korábban bejelentett 75 milliárd fontos kötvényvisszavásárlási programot, mellyel likviditást igyekeznek pumpálni a piacra.


A brit jegybank mai beszámolója szerint az utóbbi egy hónapban még csak 26 milliárd font értékben vásároltak eszközöket a piacon, ezért bejelentették: további két hónapra van szükség, hogy a teljes összeget elköltsék.

Az Európai Központi Bank (EKB) a múlt héten meglepetésre csak 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, mely így 1,25 százalékon áll. Mostanában a szakemberek egyre többször hozzák szóba, hogy az EKB esetében is szükség lehet a ráta 1 százalék alá mérséklésére.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.