2p

A vártnak megfelelően 2 százalékon hagyta az alapkamatot az amerikai jegybank miután a Fed nehéz helyzetbe került, az infláció és a gazdasági növekedés között kellett döntenie.

A piaci elemzők többsége arra számított, hogy a Fed szinten fogja tartani az alapkamatot, ahogy közeledett a döntés ideje, úgy lett egyre nagyobb a tartás esélye. Az elmúlt hónapban néhányan még nem tartottak elképzelhetetlennek egy 25 bázispontos emelést sem az inflációs nyomás fokozódása miatt. Végül a ma esti bejelentés értelmében marad 2 százalék a kamatszint.

Az elemzők többsége sikeresnek minősítette a tavasszal befejezett kamatcsökkentési ciklust, mely 1990 óta a leghosszabb volt. Tavaly szeptember óta összesen hét alkalommal csökkent az amerikai irányadó ráta. Egyelőre úgy tűnik, hogy részben a Fed gyors reagálásának köszönhetően sikerült elkerülni a recesziót az Egyesült Államokban. Sokan arra számítottak, hogy rögtön kamatemelés kezdődik, hogy a jegybank a tartósan magas olajár miatti inflációt megfékezze, de a szakemberek többsége szerint ez még túl korai lett volna. A többség azonban azzal még mindig egyetért, hogy még az idén elkezdődhet a kamatemelési ciklus a tengerentúlon.

A kamattartás után a Fed közleményt adott ki, melyben kiemelte, hogy az inflációs nyomás fokozódását a magas energia- és nyersanyagárak okozták.

A mai döntés előtt is a pozitív oldalon szerepeltek a vezető amerikai indexek, mivel az olaj ára jelentősen csökkent annak köszönhetően, hogy a múlt héten az olajkészletek a várt csökkenéssel szemben nőttek. A kamatdöntés bejelentése után a Dow Jones ipari index 0,65 százalékkal állt tegnapi értéke felett, a Standard & Poor's 1,21 százalékos pluszban volt, míg a Nasdaq 1,86 százalékot javított.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!