2p

Most érdemes lakást venni Kecskeméten, akár befektetési célból is, a Mercedes-gyár érkezésének bejelentése után szinte azonnal megélénkül a kereslet. El azonban még nem késett senki, az árak egyelőre meglehetősen alacsonyan vannak - áll a Duna House gyorselemzésében.

Gyakorlatilag a teljes város jó befektetési célpont, elsősorban azonban a téglaépítésű, központ közeli használt lakások, illetve az új építésű lakások iránt várható a közeljövőben erősebb keresletnövekedés – ezeket jelenleg a fővároshoz képest meglehetősen alacsony áron kínálják, használt lakások 160-180 ezer forintos négyzetméterártól kezdődően kaphatóak, ezek értéke vélhetően növekedni fog az elkövetkező években.

Nem drága a Belváros sem, a környéken található használt ingatlanok négyzetméterárak is csak ritkán haladják meg a 250-260 ezer forintot – mondja Murányi Ákos a Duna House elemzési vezetője. Befektetési célra is használható tanyát meg olcsóbban, akár 50-60 ezer forintos négyzetméteráron is lehet vásárolni.

Az új építésű lakások iránt a környékre költöző menedzserek és vezetők miatt szintén várhatóan fokozódik a kereslet, ilyen jellegű ingatlanokat 250-300 ezer forintos négyzetméteráron árulnak, ami szintén alacsonyabb a fővárosi új-lakás négyzetméteráraknál. Van választék nagyon olcsó, belülről felújítandó, így saját ízlés szerint kialakítható lakásokból is, ráadásul rendkívül alacsony, 130 ezer forintos négyzetméteráron egy toronyházban.

Az egyetemi városokhoz hasonlóan felélénkülhet Kecskemét albérletpiaca is, valószínű, hogy már az építkezés megkezdése alkalmából jóval többen szeretnének majd albérlethez jutni a városban, ami az árak emelkedését is eredményezheti. A Duna House tapasztalatai szerint az első befektetők már meg is jelentek, elsősorban 1,5-2 szobás lakásokat vásárolnak, gyors értéknövekedésben reménykedve.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!