2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

További enyhe emelkedéssel kezdett kedd reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely kora délután kevesebb mint fél százalékkal állt előző napi értéke felett. Elsősorban a Mol szárnyalása húzza felfelé az indexet, az olajcég papírjai majdnem 2,5 százalékkal drágultak a nap első felében.

További enyhe emelkedéssel kezdett kedd reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely kora délután kevesebb mint fél százalékkal állt előző napi értéke felett. Elsősorban a Mol szárnyalása húzza felfelé az indexet, az olajcég papírjai majdnem 2,5 százalékkal drágultak a nap első felében.

22 782 pontig kapaszkodott fel a BUX index kedd délre, ez 0,39 százalékkal volt magasabb a hétfői záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a kereskedés első felében körülbelül 5,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.


A vezető részvények többnyire kismértékben gyengültek, azonban a Mol majdnem 2,5 százalékos drágulása ellensúlyozta a többi papír veszteségét. Az olajcég árfolyama 19 250 forintig emelkedett, ez 2,45 százalékkal haladta meg a hétfő délutáni szintet. Az OTP 6110 forinton állt kora délután, ami 0,33 százalékos lecsorgást jelentett, míg a Magyar Telekom 739 forintos jegyzése két forinttal volt alacsonyabb a hétfőinél.

Enyhe gyengülést produkáltak a gyógyszergyártók is délelőtt: a Richter 42 765 forintos ára 0,55 százalékkal volt alacsonyabb, mint hétfőn, míg az Egis 0,24 százalékos lecsorgást követően 19 000 forintba került.

A forint kismértékben gyengült az euróval szemben a kereskedés első felében, kora délután 268,18 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,4 százalékkal volt magasabb a hétfő délutáni árfolyamnál. A dollárral szemben 186,58-ig esett vissza a hazai fizetőeszköz, a svájci frank jegyzése pedig 180,93-nál állt.

A nemzetközi részvénypiacokon lecsorgással indult a nap: a londoni FTSE 0,92 százalékot veszített értékéből, a frankfurti DAX pedig 0,8 százalékkal esett vissza. Régiónkban a varsói WIG 20 0,22 százalékkal gyengült, a prágai tőzsde PX indexe pedig fél százalékos mínuszban volt.

A vezető amerikai határidős indexek kedden néhány pontos mínuszban voltak a nyitás előtt, a hétfői szünnap után ma már a tengerentúl felé is érdemes lesz figyelni délután.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!