A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,85 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 23 327,94 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nap elején még a nemzetközi piacokkal együtt mozgott a BUX, a kereskedés végére azonban a külföldi tőzsdeindexek javultak, a BÉT-en még mindig az eladók domináltak, így a részvények napi mélyponton zártak.
Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán szintén arról beszélt, hogy az európai papírok többsége a reggeli mínuszokat elhagyta a záráshoz közeledve, köszönhetően annak, hogy a kínai jegybank mérsékelte a bankokra vonatkozó tőkekövetelményeket, ami pozitív hatással lehet a kínai gazdaság növekedésére a piac szerint.
Ebbe még az Apple is belebukott
A Mol 70 forinttal, 0,50 százalékkal 13 910 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 1,41 százalékkal 5950 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,16 százalékkal 427 forintra gyengült, forgalma 752,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 126 forinttal, 2,42 százalékkal 5074 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.
A forint jól indította a hetet, a magyar fizetőeszköz hétfőn este ismét 310 alá került az euróval szemben. Kisebb mértékben, de a svájci frank és a dollár ellenében is erősödni tudott a forint. Mindkét devizával 285 forint körül kereskedtek hétfőn.
Az állampapírok másodlagos piacán kismértékű hozamemelkedés volt. A három hónaposok nem változtak, az egy éves papírok hozama viszont 2 bázisponttal nőtt. A 3 éves kötvények hozama 1, az ötéveseké 3, míg a 10 éves papírok hozama 2 bázisponttal emelkedett.
MTI/mfor.hu