2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kedden is erősödéssel kezdett a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely nem sokkal dél előtt majdnem 2 százalékkal állt hétfői értéke felett. A vezető részvények közül egyelőre az OTP viszi a prímet közel 3 százalékos drágulásával, de a többiek is felfelé indultak reggel.

Kedden is erősödéssel kezdett a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely nem sokkal dél előtt majdnem 2 százalékkal állt hétfői értéke felett. A vezető részvények közül egyelőre az OTP viszi a prímet közel 3 százalékos drágulásával, de a többiek is felfelé indultak reggel.

20 675 pontig emelkedett a BUX index értéke a keddi nap első felében, ez 1,85 százalékkal volt magasabb a hétfői záróértéknél. A forgalom átlagos volt, az első órákban majdnem 9 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között a piacon.


A vezető részvények mindegyike javulással kezdett, a legnagyobb nyertes eddig az OTP. A bankpapírok 5270 forintba kerültek, ami 2,73 százalékkal volt magasabb, mint a hétfői záráskor. A Mol 1,17 százalékos erősödéssel nyitott, így 17 300 forinton álltak az olajcég részvényei, míg a Magyar Telekom 687 forintos jegyzése 1,48 százalékkal volt magasabb a tegnapinál.

Drágulással indult a nap a gyógyszerrészvények piacán is: a Richter 1,82 százalékos javulás után 40 640 forintba került, az Egis 18 680 forintos árfolyama pedig 0,43 százalékkal haladta meg a hétfőit.

Jól indult a nap a forint számára is a bankközi devizapiacon, a hazai fizetőeszköz javítani tudott az euróval szemben. Dél körül 272,32 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,3 százalékkal volt alacsonyabb a hétfő délutáni árnál. A dollárral szemben 198,24-ig jött vissza a forint, a svájci frank pedig 185,44-nél állt.

A vezető európai részvénypiacokon is emelkedéssel indult a nap: a londoni FTSE a kereskedés első felében 0,64 százalékkal kapaszkodott hétfői értéke fölé, a frankfurti DAX pedig 0,44 százalékkal erősödött. Régiónkban a varsói WIG 20 1,37 százalékkal ugrott meg a kezdés után, a prágai tőzsde PX indexe pedig 2,42 százalékos szárnyalással indította a napot.

A vezető amerikai határidős indexek is bő fél százalékos pluszban voltak dél körül, ha nem változik jelentősen a hangulat, akkor minden bizonnyal a délutáni nyitás is pozitív lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!