2p

A nyersanyag- és technológiai szektor vezetésével jelentősen gyengültek pénteken a vezető távol-keleti részvényindexek miután a befektetők továbbra is aggódnak a világgazdaság állapota miatt és bizonytalanok a jegybankok lépéseit illetően.

9070 ponton fejezte be a hetet a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,17 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki értéknél. A hongkongi Hang Seng a nap második felére szintén 1,17 százalékkal esett vissza, míg a Shanghai Composite 0,87 százalékkal gyengült. Hasonló mértékben esett a dél-koreai Kospi index is a nap végére, míg a tajvani piacon 0,37 százalékos volt a mínusz.

A mai nap továbbra is felfogható az utóbbi időszakban tapasztalt emelkedés korrekciójaként is, hiszen igazán komoly negatív hír nem érkezett. Sőt, a Fed legutóbbi jegyzőkönyve ismét erősítette a további mennyiségi lazítással kapcsolatos várakozásokat, azonban a befektetők egyelőre bizonytalanok azt illetően, hogy mikor és milyen intézkedésekre lehet számítani az amerikai jegybanktól. Közben az európai és kínai makroadatok továbbra is azt jelzik, hogy a gazdasági aktivitás törékeny, sokan már Pekingben is újabb jegybanki stimulust várnak.

Pénteken főleg a nyersanyag- és technológiai szektoroknak volt rossz napja. Tokióban a JX Holdings energiacég papírjai 1,73 százalékkal estek vissza, míg a rivális Inpex 1,37 százalékkal gyengült a nap végére. Hongkongban a China Petroleum & Chemical Corp. 1,9 százalékot veszített, míg az Aluminium Corp. of China 2,1 százalékkal esett vissza a nap második felére. Az ausztrál piacon is a bányatársaságokat ütötték meg: a BHP Billiton 0,96 százalékot esett, míg a rivális Rio Tinto 4,39 százalékos zuhanást mutatott. Az acélipari cégeknek is rossz napjuk volt, hiszen a JFE Holdings 3,51 százalékot bukott Tokióban, míg a Nippon Steel 1,15 százalékkal gyengült.

Az ázsiai piacokon a pénzügyi szektornak sem ment ma: a Nomura 2,79 százalékos eséssel fejezte be a napot, az ausztrál Macquarie Group 1,77 százalékkal esett vissza, míg a Bank of China 1,34 százalékkal lett olcsóbb Hongkongban. Az HSBC papírjai 1,66 százalékkal estek miután az S&P negatívra rontotta kilátásukat, ugyanis az óriásbank több perrel néz szembe, melyek közül a legfontosabb az Amerikában pénzmosás miatt indított eljárás.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!