3p

Hiába láttak napvilágot olyan piaci pletykák, hogy az SNB magasabbra tornázná fel az árfolyamküszöböt, a frank jelentősen erősödött az euróval szemben, áll a Commerzbank napi kommentárjában. Csak a forint (euróval szembeni) szárnyalásának köszönhető, hogy nem ment ismét 240 fölé a frank kurzusa.

EUR/HUF (292,50 – 295,50): Optimista napot zártak a világ fontosabb tőzsdéi, az ázsiai parkettek 2009-óta a legerősebb 4 napos emelkedését mutatták, a BUX-index is egy százalék feletti pluszt mutat nem sokkal nyitás után. A hazai kötvénypiacon is látható volt a jó hangulat, a hosszabb papírok hozamai esésnek indultak, a 10, illetve a 15 éves papír esetében a hozamok jóval a 8 százalékos szint alá estek. A magyar referencia CDS-felár tegnapi zárószintje (544 bázispont) is csökkenést mutat, de ez csak 6 napos mélypontot jelez, bőven volna még tér a további csökkenésre. A hajnali 292,50 körüli árfolyam 294-ig araszolt, majd érkezett a szeptemberi inflációs jelentés a KSH-tól, ami alacsonyabb lett a vártnál, és ez minimális forinterősödést hozott. A múlt havi pénzromlás mértéke év/év alapon szeptemberben a várt 3,8 százalék helyett csak 3,6 százalék lett.

EUR/USD (1,3600 – 1,3700): Amerikában a Columbus day ünneplése után ma újra munkanap van, ma az ottani nyitáskor az merikai kereskedők is reagálhatnak a múlt vasárnapi Merkel-Sarkozy találkozó pozitív fejleményeire. A francia elnök és a német kancellár a november harmadikán esedékes cannes-i G20-ak találkozójára „globális, fenntartható és gyors választ” kívánnak adni az eurozóna adósságválságára. Az EUR/USD árfolyama 24 órán belül több mint 2,6 százalékot emelkedett (erősödött a közös deviza, gyengült a zöldhasú) 1,3350-ről majdnem 1,3700-ig. A dollárgyengülés annak ellenére folyamatos volt, hogy az október 18-i EU csúcstalálkozót 23-ra halasztották, mert az EU vezető politikusai között nincs egyetértés az Angela Merkel által képviselt, az átlagosnál nagyobb mértékű görög kötvények leírása ügyében. Ma nem érkeznek fontos adatok, statisztikák, viszont az eurozóna 17 országa közül utolsóként szavaznak a szlovákok az EFSF-alap feltőkésítéséről. Elfogadás esetén újra az 1,37-es mérföldkövet ostromolhatja az EUR/USD árfolyama, de ha elutasítja a szlovák törvényhozás a bővítést, akkor megtörhet az euró néhány napos erősödő trendje.

CHF/HUF (236,50 – 239,50): Tegnap megtört az EUR/CHF árfolyam lassan emelkedő trendje, hiába keringenek kósza hírek arról, hogy az SNB magasabbra tornázná fel az árfolyamküszöböt, egy kis korrekciót tapasztalhattunk, 1,2435-ről majdnem 1,23-ig korrigált az „euro-svájci” árfolyama. Mindezek ellenére, a CHF/HUF kurzusa 237-238 között található, annak köszönhetően, hogy a forint az euróval szemben viszonylag erős tudott maradni.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!