A BUX index 5,2 milliárd forintos rendkívül alacsony forgalom mellett 1,46 százalékkal a tegnapi záróértéke felett fejezte be a napot, ami 18 687 pontot jelent.
A vezető részvényindexek szintén kiemelkedően teljesítettek, bár ez nem teljesen mondható el a Richter részvényeiről, hiszen egyedüliként zárta veszteséggel a napot. A 38 265 forintos árfolyama ugyanis 0,18 százalékkal marad el a tegnapi záróértéktől.
Ezzel szemben a szektortárs Egis a nap nyertesének is nevezhető, hiszen 2,97 százalékos emelkedést követően 17 800 forintos árfolyamon fejezték be a kereskedést a papírokkal. A Mol-papírok 1,98 százalékos drágulást követően 18 765 forinton állnak, de hasonlóan jó napot zártak a bankpapírok is. Az OTP-részvényekkel az utolsó üzletet a tegnapi záróárfolyamnál 2,02 százalékkal magasabb árfolyamon kötötték meg, vagyis 3877 forinton. A Magyar Telekom a sor vége felé kullog a többiekéhez képest is szerénynek nevezhető 1,17 százalékos erősödésével: a papírok záróértéke 430 forint volt.
A devizapiacon jelentős változás nem történt, hiszen a forint tegnapi gyengülése csak kis mértékben korrigált vissza a nap folyamán, így tőzsdezáráskor egy euró 284,8 forintot ért a bankközi devizapiacon, egy frankért 235,6 forintot, egy amerikai dollárért pedig 221,3 forintot kellett adni.
mfor.hu