1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szerény erősödéssel zártak a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a szerdai kereskedés során. A Dow így immár a kilencedik nap emelkedett korrekció nélkül.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,03 százalékos, 5 pontos erősödéssel 14455 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,08 százalékkal, 3 ponttal 3245 pontra nőtt. Az S&P 500 index pedig 0,16 százalékkal, szintén 3 ponttal 1555 pontra emelkedett, egyelőre nem tudta megdönteni a 2007. október 9-én beállított 1565,15 pontos történelmi csúcsot.

A kereskedésnek lendületet adott, hogy februárban is a vártnál jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom, jelezvén, hogy a gazdaság egyelőre jól tűri az idei adó- és bérjárulék-emelést. Ugyanakkor a befektetők óvatosak, attól tartanak, hogy a Fed a jó adatok láttán esetleg a vártnál hamarabb véget vet a gazdaságösztönző monetáris politikának.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!