2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kedvező nemzetközi hírek hatására a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe is jókora emelkedéssel nyitott péntek reggel, délelőtt már 2 százalékkal állt tegnapi értéke felett a mutató. A vezető részvények közül elsősorban a Mol és az OTP két százalék feletti szárnyalása húzza a mutatót.

24 955 pontig emelkedett a BUX index a pénteki nyitást követően, ez 1,94 százalékkal volt magasabb a tegnapi értékénél. A forgalom átlagos volt az első órákban, nagyjából 5,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike javítani tudott, főleg az OTP és a Mol húzta felfelé a piacot. A bankpapírok az első órákban 2,46 százalékkal drágultak, 7162 forintot értek, míg a Mol 20 700 forintos árfolyama 2,48 százalékkal volt magasabb, mint csütörtök délután. 799 forintig kapaszkodott vissza a Magyar Telekom a tegnapi esés után, ez 1,65 százalékos javulást jelentett.

Jól indult a nap a gyógyszergyártók számára is a tőzsdén: a Richter a kezdés után 0,47 százalékot javított, így 43 805 forintba került, míg az Egis 21 155 forintig emelkedett, ami 0,71 százalékos drágulást jelentett csütörtökhöz képest.

Az elmúlt két nap jelentős gyengülése után péntek reggel javított a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon. A nap első felében 266,70 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,4 százalékkal maradt el a csütörtök délutáni szinttől. A dollár ellenében 198,52-ig jött vissza a hazai fizetőeszköz a tegnapi 200 feletti szintekről, míg a svájci frankért 185,52 forintot kellett fizetni.

A vezető európai tőzsdéken is emelkedéssel indult a hét utolsó kereskedési napja: az első néhány órában a londoni FTSE 0,83 százalékkal kapaszkodott feljebb, a frankfurti DAX pedig 0,93 százalékot javított. Régiónkban a varsói WIG 20 0,96 százalékos emelkedéssel nyitott, a prágai tőzsde PX indexe pedig 1,34 százalékkal erősödött.

A vezető amerikai határidős indexek is enyhe pluszban voltak délelőtt, így könnyen lehet, hogy a Wall Streeten is folytatódik majd a tegnap napközben kezdődött emelkedés, mely a negatív nyitás után a csütörtöki zárásra pluszba fordította a mutatókat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!