2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Abu Dzabiban jegyzett Dana Gas energiaipari cég 1,675 millió darab Mol-részvényt adott el - jelentette az ügylethez közel álló két forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség pénteken.

A név nélkül nyilatkozó források nem kívántak beszélni az árról. A Dana Gas szóvivője a Reutersnek megerősítette az ügylet létrejöttét, de részleteket nem kívánt elárulni. Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a Dana úgynevezett gyorsított könyvépítéses technikával adott túl a részvénycsomagon, vagyis az üzlet nem a tőzsdén valósult meg, hanem megbízott forgalmazókon keresztül kerültek a papírok intézményi befektetőkhöz.  

Piaci értesülések szerint az ajánlati ársáv a részvény csütörtöki záróárához képest legfeljebb 5,5 százalékos diszkontot tartalmazott, azt azonban nem tudni, hogy mennyi volt a tényleges eladási ár - mondta az elemző. A Mol részvényeinek ára több mint 4 százalékkal esett pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, a papírok kora délután 17 780 forintot értek, és forgalmuk az átlagosnál jóval magasabb volt, meghaladta a 8 milliárd forintot. 

Vágó Attila megjegyezte, hogy az 5,5 százalékos diszkontot figyelembe véve lenne még tere a árfolyamesésnek, ám úgy tűnik, hogy 17 800 forint körüli szinten stabilizálódott az ár. A Mol papírjainak erős forgalmát a piacra került megnövekedett kínálattal magyarázta. Az elemző kifejtette, hogy a Dana négy évvel ezelőtt részvényenként 60-65 dollárért vehette a Mol-papírokat, amelyek most 82 dollár körül forognak, azaz dollárban éves 6 százalékos hozamot ért el. Elmondta azt is, hogy a Dana 3 hónapos eladási moratóriumot vállalt a tulajdonában maradt Mol-részvényekre.

A Mol legutolsó tőzsdei jelentése szerint a Dana Gas 3 százalékos részesedéssel rendelkezett az olajipari cégben a tavalyi harmadik negyedév végén. A Dana Gas anyavállalata, a Crescent Petroleum ugyancsak 3 százaléknyi részvény tulajdonosa. A most eladott 1,675 millió darab részvény a Mol alaptőkéjének 1,6 százaléka.

A Mol még 2009. május 15-én írt alá megállapodást arról, hogy a Dana Gas és a Crescent Petroleum cégektől saját részvényeiért cserébe 10 százalékos részesedést vásárol a Pearl Petroleum Company Limitedben, amely gázmezők tulajdonosa Irak kurdisztáni régiójában. A Pearlben az osztrák OMV is vásárolt 10 százaléknyi részesedést 2009-ben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!