4p

A szerdai nagy zuhanást követően csütörtökön inkább kivárás jellemezte a Bitcoin piacát. Ugyanakkor egyre több szakértő várja azt, hogy beteljesülnek a nagy visszaesést előrejelző jóslatok.

Szerdán tízezer dollár alá csúszott a bitcoin árfolyama, egy hónap alatt értékének csaknem a felét elvesztette.  Röviddel 17 óra után 9526 dolláron jegyezték a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon, míg december 18-án még rekordszinten, 19 511 dolláron állt.

A tízezer dollár alatti szintről a nap végén visszakapaszkodott, és az árfolyam megközelítette a nap végén a 11 ezres szintet. Csütörtökön mérsékelt, 2 százalék körüli mínusszal nyitott a kriptovaluta az európai piacokon. Így azt mondhatjuk, hogy a szerdai gyomrost egyelőre túlélte az árfolyam, ám a tavaly jellemző, egy-egy esést követő erőteljes visszapattanásra jelenleg nem képes.

Ahogy a kriptovaluták rövid története során lenni szokott, a Bitcoin esése magával rántotta a többi nagyobb hasonló eszközt is, így az Ethereum és a Ripple is komoly veszteséget szenvedett el. A Bitcoin piaci kapitalizációja az egy hónapos esést követően 180 milliárd dollárra süllyedt, de már az Ethereum sem éri el a 100 milliárdos, Ripple pedig az 50 milliárd dolláros szintet.

A kriptoeszközök piacán 10 nap alatt 370 milliárd dollár vált semmivé!

A szakértők a mostani zuhanás hátterében több tényező együttes hatását látják. Öt komoly negatívumról beszélnek a szakértők. Az első Dél-Korea, amelynek igazságügyi minisztere a múlt héten beszélt arról, hogy dolgoznak egy olyan törvénytervezeten, amely a kriptovalutákkal való kereskedelmet teljesen betiltaná. A mostani nagy áresésnek ez a bejelentés adta az első lendületet.

Hasonló a helyzet Kínában, ahol már a tavalyi év végén bevezettek korlátozásokat. Ám most Peking a kriptodevizákkal történő kereskedés teljes körű tilalmának bevezetését szeretné megvalósítani, olyan módon, hogy akik vétenek a szabályok ellen, azokat komoly büntetőjogi szankciókkal sújtanák. A fenti két ország Japán mellett az ázsiai forgalom nagy részét adja, így a piacról való eltűnésük komoly keresletcsökkenést eredményezne.

A harmadik ok Oroszország, amely a fenti két másik országhoz hasonlóan szeretne fellépni, és megtiltani a kriptovaluták kereskedelmét. Az orosz elnök Vlagyimir Putyin kedden beszélt a lehetséges korlátozásokról.

A Bitconnect eltűnése is komoly aggodalmat váltott ki, hiszen a cég nem csak kereskedési platformot működtetett, de segítette új projektek elindítását is egyrészt befektetők toborzásával, másrészt hitelek felhajtásával. A Bitconnect ügyében egyelőre ellentmondásos hírek jelentek meg, az azonban egyértelmű, hogy a befektetők eltemették a céget, a Bitconnect coin 94 százalékot zuhant az elmúlt napokban.

Érdekes módon a szakértők által sorakoztatott ötödik ok az, hogy immár formális, szabályozott keretek között is lehet Bitcoin hátterű termékekkel kereskedni, hiszen mind a chicagói, és a New York-i piacon is van a kriptovalutára szóló határidős termék. A pesszimista hangulat felerősödésével viszont ezeknek a termékeknek az ára többször is az azonnali piac árai alá került. Emiatt a Bitcoin tulajdonosoknak megéri eladni a meglévő Bitcoinjaikat és azzal egy időben az annál olcsóbb határidős terméket megvenni. Ez viszont egy önmagát generáló lefele mutató folyamatot tud felerősíteni.


Az esés hatására természetesen előkerülnek ismét azok a szakértők, akik immár fél éve folyamatosan az kommunikálták (még a mostaninál jóval alacsonyabb szinteken), hogy a kriptoeszközök piaca összeomlik. Vannak ugyanakkor akik szerint nem az a kérdés immáron, hogy a Bitcoinnal mi történik, sokkal fontosabb, arra figyelni milyen folyamatokat indít el a zuhanás. Szerencsés esetben ez izolált esemény lesz, a gyakorlatban erre azonban csak ritkán van példa, így könnyen előfordulhat, hogy a kriptopénzek piacán elszenvedett veszteségeik miatt a befektetők más eszközeik (részvény, kötvény) eladására kényszerülhetnek, ennek viszont akár komoly globális következményei is lehetnek, és elindíthatják a tőzsdéken régóta várt korrekciót.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!