2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Komolyan gyengült csütörtökön a Mol és az OTP a tőzsdén. A forint ugyanakkor jól tartotta magát.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,61 pontos, 1,35 százalékos csökkenéssel, 17 717,78 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: a piacok a nap elején az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülését, illetve Mario Draghi, az EKB elnökének sajtótájékoztatóját várták. Az elnök beszéde után nem enyhültek a deflációs félelmek, illetve a befektetők a világgazdaság lassulásától tartanak, ezért folytatódott a szerdán elindult profitrealizálás. A nemzetközi hangulat lehúzta a BUX-ot is - mutatott rá.

A "legnagyobb pofont" az OTP kapta, a bankpapír háromszázalékos mínuszban zárt - fogalmazott a szakértő. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Richter erősödni tudott, és kedvezőbbre forduló piaci hangulat esetén van esély arra, hogy az emelkedés pénteken folytatódik.

A Mol 285 forinttal, 2,36 százalékkal 11 815 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára 124 forinttal, 2,99 százalékkal 4030 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,83 százalékkal 363 forintra erősödött. A Richter-papírok árfolyama 31 forinttal, 0,79 százalékkal 3950 forintra nőtt. A Tegnapi nap sztárja, az FHB megtorpant, 800-on zárt.

A forint piacán kisebb mozgás volt, a délelőtt még 310 alá csökkenő euró délutánra erősödni kezdett, és ismét a lélektani határ fölé kúszott. A dollár a legtöbb deviza ellenében gyengült, így a forinttal szemben is, kora este 244,65 volt a kurzus. A svájci frank stagnált, 256,68 volt a keresztárfolyama a forint ellenében.

Pozitív mozgás jellemezte a kötvénypiacot, a közeli lejáratoknál nem volt számottevő változás, viszont a hosszú kötvények hozama csökkent. Az 5 éves papíroknál 8, míg a 10 éveseknél 10 bázisponttal estek a hozamok.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!