<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Míg délelőtt még két éves mélypontra süllyedt a forint csütörtökön, addig délután már erősödést mutatott a szerdai szinthez képest. A tőzsde ugyanakkor nem tudott a nap végére talpra állni, a Mol zuhanása miatt közel egy százalékot esett a BUX.

Átlagos forgalom mellett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 18097 ponton zárt csütörtökön.

Nem volt jó napja a Mol részvényeseknek, az olajtársaság papírjai ugyanis 485 forinttal, 3,5 százalékkal zuhantak, és 13 310 forinton zártak. A papír a válság egyik sötétebb időszakában, 2009 augusztusában járt utoljára ilyen alacsony szinten. Szakértők szerint ma ugyan megjelent egy kisebb jelentőségű hír a vállalatról, – mely szerint egy eddig kizárólagos projektjének 49 százalékát értékesítette a török állami olajvállalatnak, - ám az nem adott okot ilyen jellegű mozgásra. Egyes feltételezések szerint a jövő héten teszi közzé negyedéves jelentését a Mol, ami az egyébként is gyenge várakozásoktól is elmaradhat, így vannak, akik már most próbálják leépíteni befektetéseiket.

Fél százalékkal csökkent az utóbbi időszakban vágtató Magyar Telekom, mely így 343-on fejezte be a napot. Hasonló mértékben, de ellentétes előjellel változott a Richter kurzusa, 19 forintos, 0,47 százalékos emelkedést követően 4050 forinton született a gyógyszer részvényre az utolsó kötés. A tegnapi nap vesztese az OTP 8 forinttal korrigált, és 0,2 százalékos erősödés után 4148 forinton fejezte be a papír a napot.

A forint reggel nagyon gyengén kezdett, hiszen megközelítette a lélektanilag és technikailag is fontos 315-ös szintet az euró ellenében. A nap végére azonban komoly fordulat jött, hiszen délután számottevő erősödés következett, és 312 alá csúszott az euró jegyzése. A svájci frank 255,5, míg a dollár 227,5 volt a délutáni órákban.

mfor.hu

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.