2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,50 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 18 443,38 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP esett az előző napi záráshoz képest. A Richter hozta a nap meglepetését. A forgalom felét ez a papír tette ki, holott ez általában az OTP szerepe - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek.  

Hozzátette: egy nagyobb eladó értékesített napközben, de délutánra elfogytak a papírjai, és a vevők visszaállították az árfolyamot. Így elképzelhető, hogy a papír novemberben visszakerül az MSCI-indexbe, amely jót tesz majd az árfolyamának. A Magyar Telekom vonzó lett, de kevés volt a vevője. Az OTP mint a nap egyetlen vesztese azért került negatívba, mivel még tartja magát a devizahitel körüli bizonytalanság, a befektetők pedig ezt nem díjazzák - vélte Gabler Gergely.

A Mol 155 forinttal, 0,93 százalékkal 16 765 forintra erősödött, 744,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 1,52 százalékkal 4400 forintra csökkent, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,93 százalékkal 317 forintra nőtt, forgalma 229,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,44 százalékkal 3520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 207,2 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,44 százalékkal 20 600 forintra növelte értékét.

A forint az euróval szemben péntek délután szépen korrigálta az eddigi gyengülését, hiszen késő délután már 298,2 forintot kellett adni egy euróért, egy amerikai dollár 224,5-öt, egy svájci frank pedig 241,9 forintot ért a bankközi devizapiacon. 

Az állampapírok másodpiacán pedig miközben az alacsonyabb lejáratok esetében néhány bázisponttal csökkentek a hozamok, a hosszabb futamidőkön jelentősebbnek értékelhető drágulás volt megfigyelhető. A 10 éves papírok árazása 10, az 5 éveseké pedig 10 bázisponttal lett magasabb. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!