1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A részvénypiac emelkedéssel zárta a hét első kereskedési napját, a forint pedig igazán kiemelkedő napot tudhat maga mögött.

Hétfőn nagyot menetelt a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, hiszen 2-3 százalékos erősödést hozott össze estére. Egy euróért 307,7 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon, egy svájci frank 253,8, egy amerikai dollár pedig 244,4 forintot ért.

Nem teljesített rosszul a részvénypiac sem, hiszen 0,77 százalékos emelkedés után 18 031 ponton fejezte be a kereskedést rendkívül alacsony, 2,6 milliárdos forgalomban. A főbb részvények közül egyedül a Magyar Telekom nem tudott emelkedni, a 361 forints záróár ugyanis 1,1 százalékos mínusz eredménye.

A nap nyertese a Richter lett, hiszen 4011 forintos záróára 1,42 százalékkal magasabb a péntekinél. A OTP 1,05 százalékkal 4153 forintra erősödött, a Mol részvények ára pedig 0,92 százalékos plusz után 12 050 forinton várják a folytatást.  

Talán némileg szokatlan módon az állampapírok másodpiacát a teljes nihill jellemezte, hiszen mindössze az 5 éves kötvények árazása emelkedett, az is csupán egyetlen bázisponttal.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!