1p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jelentősen nőtt a Cisco nyeresége, derült ki a tőzsdezárás után közzétett negyedéves jelentésből. A társaság ráadásul azt is bejelentette, hogy az osztalékot 75 százalékkal növelni fogja.

Legutóbbi negyedévében 1,92 milliárdos, azaz részvényenként 36 centes nyereséget ért el a Cisco, ez mind az elemzői várakozásnál, mind az egy évvel korábbi 22 centes részvényenkénti eredménynél nagyobb. A társaság forgalma a korábbi 11,2 milliárddal szemben 11,7 milliárdot tett ki.

A hálózati eszközeiről ismert informatikai óriás azt is bejelentette, hogy 75 százalékkal növelni fogja az osztalék mértékét, mely így részvényenként 14 cent lesz. Az osztalékot októberben kapják majd meg a részvényesek.

A tőzsdezárás utáni kereskedésben a Cisco részvények 3 százalék feletti erősödést mutattak a jó híreknek köszönhetően.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!