2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár a déli órákban esett a magyar tőzsde, nap végén sikerült kisebb pluszba húzni.

A BUX index 0,22 százalékkal zárt csütörtöki értéke felett a 6,6 milliárd forintos forgalom mellett, így 18 846 ponton búcsúzik a héttől.

A vezető részvények közül szinte mindegyik erősödni tudott, egyedül a Mol volt az, amelyik 0,8 százalékot veszített értékéből, így 17 250 forinton árfolyamon vonulnak pihenőre a papírok.

A nap nyertese lett viszont az Egis, melynek 19 150 forintos záróára 1,99 százalékkal magasabb a csütörtöki árnál. Ezzel szemben a Richter ennél jóval kisebb pluszt tudott összekaparni, a 34 800 forintos árfolyamon 0,57 százalékos emelkedés eredménye. A Magyar Telekom részvényeinél még mindig hatott az 50 forintos osztalékfizetés híre, hiszen 411 forintos ára 0,98 százalékkal magasabb a tegnapi értéknél. Az OTP papírok tulajdonosainak sem lehet azért okuk a panaszra, hiszen 0,42 százalékot tudtak erősödni a részvények, így 4720 forinton vonulhatnak hétvégi pihenőre.

A bankközi devizapiacon erősödni tudott a forint. Orbán Viktor bár ma jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli a jegybank élére, azt a piacok már korábban beárazták. Így nap végén az euró 294,5 forintot ért, egy amerikai dollárért 227,1, egy svájci frankért pedig 240,3 forintot kellett adni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!