1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A BUX index és a vezető részvények is egyaránt pluszban fejezték be a csütörtöki kereskedést

A BUX index 6,5 milliárd forintos forgalom mellett 0,79 százalékkal zárt szerdai értéke felett, 19 073 ponton.

A blue chipek között a Mol lett a nyertes, hiszen 17 590 forintos záróára 1,67 százalékkal haladja meg a tegnapi értékét. A Richter 34 800 forinton fejezte be a napot, vagyis 0,69 százalékot tudott drágulni, ugyanakkor a szektortárs Egis 0,32 százalékos emelkedés után 18 7600 forinton zárt. A Magyar Telekom papírjainak 407 forintos értéke 0,49 százalékkal több, mint a szerdai, de nem lehet oka panaszra az OTP-nek sem, hiszen a holnap hajnali gyorsjelentés előtt 0,29 százalékot tudott emelkedni a részvényár, így 4835 forinton pihen.

A devizapiacon némi erősödést mutatott a forint, hiszen bár tegnap este érintette a lélektani 300 forintos szintet az euróval szembeni jegyzés, ma ennyire magasra nem kívánkozott a hazai fizetőeszköz. Így a tőzsdezárás idején egy euróért 299,1 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 228,4, egy svájci frank pedig 242,2 forintot ért.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!