2p

Minimális mozgás után gyakorlatilag a hétfői értékek közelében zártak kedden a vezető amerikai tőzsdeindexek.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 11,69 ponttal, 0,09 százalékkal 13565 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,87 ponttal, 0,13 százalékkal csökkent és 1459 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,87 ponttal, 0,03 százalékkal 3178 pontra esett.

A hétfői korrekció után kedden kivárás volt az amerikai részvénypiacokon. A befektetők túl vannak az első eufórián, amely a Fed múlt heti, a mennyiségi enyhítési program újraindításáról szóló bejelentésével kezdődött. Augusztus eleje óta mintegy 6 százalékkal emelkedtek az amerikai részvények, és az S&P 500 öt éve nem látott szintre erősödött.

A piaci hossz folytatásához azonban kedvezőbb reálgazdasági adatokra volna szükség - vélik piaci elemzők. "A piac most nemcsak a múlt heti emelkedést gondolja át, hanem azt az erősödést is, ami az elmúlt hat hétben történt" - mondta Seth Setrakian, a First New York Equities elemzője. Már a fundamentumok és a tényleges hírek mozgatják a piacot a korábbi jegybanki eufória után - tette hozzá.

A FedEx részvényei 3 százalékkal estek, miután a vállalat csökkentette a 2013-as pénzügyi évre vonatkozó nyereség-előrejelzését. A társaság tájékoztatása szerint ügyfeleik a romló világgazdasági kilátások miatt inkább az alacsonyabb árkategóriájú termékeket választják, ami rossz hatással van a nyereségességre.

Az Apple részvényei új, 701,91 dolláros történelmi csúcson zártak a keddi kereskedésben az Iphone 5 okostelefon rekordeladásainak hírére.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!