2p

Hétfői ülésén 9,5 százalékon hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - jelentették be délután. Délelőtt egyre több szakember vélte úgy, hogy akár kamatemelés is jöhet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétvégi lemondása miatt, azonban a jelek szerint a jegybank nem akarja elkapkodni a dolgot.

Marad 9,5 százalékon az alapkamat, így egyelőre nem lép az MNB a forint védelme érdekében - derült ki a jegybank Monetáris Tanácsának hétfői ülése után. Az MNB legutóbb januári ülésén csökkentette a kamatot 10 százalékról 9,5 százalékra, azóta változatlan a ráta.

Az év elején még arra számítottak az elemzők, hogy márciusra eltűnik a tavaly októberi kamatemelés hatása, ismét 8,5 százalékra vágják az alapkamatot. Azonban a forint gyengülése miatt január óta nem volt lehetőség a ráta további csökkentésére, mivel az még instabilabbá tette volna a magyar devizát.

Miután a forint az euróval szemben 300 fölé gyengült, felvetődött annak lehetősége is, hogy újabb kamatemelésre lehet szükség a magyar deviza védelme érdekében. A Bloomberg még februárban azt jósolta, hogy a forintgyengülés miatt három hónapon belül emelkedhet az alapkamat hazánkban.


Végül a forint a 317-es árfolyamnál fordult vissza, valószínűleg már csak napok hiányoztak ahhoz, hogy ténylegesen kamatemelésre kerüljön sor. Erre utal, hogy március elején a Monetáris Tanács kétszer is rendkívüli ülést tartott, melyek után bejelentették, hogy minden eszközt bevetnek a forint védelme érdekében.

A hétfői döntést követően fél háromkor sajtótájékoztatót tart Simor András, a jegybank elnöke, az eseményről természetesen később beszámolunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!