2p

Szerdán a nap vesztese lett a Mol a magyar értéktőzsdén, miközben a forint szűk sávban mozgott, az állampapírok piacán sem volt jelentős változás.

A BUX index 0,88 százalékkal csökkent szerdán 10,2 milliárd forintos forgalomban, így 18 645 ponton várja a folytatást. A mínuszhoz elsősorban a hírek középpontjában szereplő Mol járult hozzá, hiszen a 15 700 forintos záróár 1,87 százalékkal alacsonyabb a keddi értéknél. Az elnök-vezérigazgató ellen ugyanis kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot, ráadásul a kormány a mai ülése után közleményben jelente: büntetőjogi lépés lehetőségét is megvizsgálják, a külügyminiszter lemondja holnapi dubrovniki megjelenését, a Mol menedzsmentjét pedig arra kérik, hogy készítsék elő az INA-részvények értékesítését.

Ám ennek ellenére nemcsak a Molnak volt rossz napja, hiszen a gyógyszergyári papírok sem remekeltek, a Richter 0,35 százalékot veszített értékéből és 3930 forinton zárt, a szektortárs Egis pedig 0,25 százalékos mínusz után 27 710 forinton várja a folytatást. Az OTP a második legjelentősebb mínuszt hozta össze: a 4297 forintos utolsó kötési ár 0,73 százalékkal kisebb a keddinél. A Magyar Telekom részvényeinek értéke azonban nem változott tegnaphoz képest.

A forint egész nap egy szűk sávban mozgott, valamivel gyengébb szinten, mint kedden. Tőzsdezárás idején egy euróért 296,2 forintot kellett adni a bankközi piacon, egy amerikai dollár 217,8, egy svájci frank pedig 241,7 forintot ért.

Az állampapírok másodpiaca a héten már megszokott nyugalmat hozta, a legnagyobb változást a 3 hónapos kincstárjegyeknél lehet feljegyezni, az árazás 5 bázisponttal lett alacsonyabb. A leghosszabb futamidőn pedig mindössze egyetlen bázispontos mérséklődés mutatkozott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!