2p

Minimális változással zártak, ingadozó kereskedés után pénteken a New York-i tőzsde főbb mutatói, miután a várva várt munkaerő-piaci adat gyengébb lett, mint prognosztizálták, s az esetleges szíriai katonai beavatkozás keltette aggodalmak miatt továbbra is kivártak a piaci szereplők.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 14,90 ponttal, 0,10 százalékkal gyengült, és 14 922,58 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató alig 0,07 ponttal erősödött - 0,00 százalék - és 1655,15 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,23 ponttal, 0,03 százalékkal javult, és záráskor 3660,01 ponton állt.

A várva várt munkaerő-piaci adat gyengébb lett, mint prognosztizálták, a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma augusztusban csak 169 ezerrel nőtt, noha az elemzők 180 ezerre számítottak. A befektetők úgy vélik, hogy ez óvatosságra inti a Fedet, és a jegybank csak később kezdi meg havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának leépítését.

Az érdeklődés középpontjában az Apple állt, amely vállalati források szerint sikerül együttműködnie a japán NTT DoCoMo mobilszolgáltatóval iPhone készülékek forgalmazásáról Japánban. Az NTT DoCoMo eddig elzárkózott attól, hogy Apple készülékeket értékesítsen. Az Apple részvényei 3 dollárral erősödtek a nap végére.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!