2p

Minimális forgalom mellett emelkedtek az árak a magyar tőzsdén. A legjobban a Richter papírjai teljesítettek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,82 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 19 072,20 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett a pénteki záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a magyar piacon csendes nap volt, rendkívül alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés, az index 0,6 százalékkal mozdult el. Csak a Richter és a Magyar Telekom árfolyama változott nagyobb mértékben, 1,7, illetve 0,89 százalékkal. A gyógyszerpapírral viszonylag jó forgalom mellett kereskedtek. Sőre Balázs megjegyezte, elképzelhető, hogy a Richter a következő napokban komolyabban el tud indulni a majdnem két hónapos erőgyűjtés után. A Magyar Telekom 340 forintos záróáránál volt magasabban is nap közben.

A külföldi piacokon enyhe mínuszokat látni, a nyugat-európai tőzsdék még mindig a mindenkori csúcsok közelében vannak. A DAX reggel nagyot esett, de viszonylag hamar konszolidálódott és visszament mínusz 0,2-0,3 százalékra, a nap végén pedig 0,5 százalékos mínuszban jár.

A Mol 30 forinttal, 0,23 százalékkal 12930 forintra erősödött. Az OTP részvények ára 7 forinttal, 0,16 százalékkal 4520 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,89 százalékkal 340 forintra emelkedett. A Richter árfolyama 71 forinttal, 1,70 százalékkal 4248 forintra nőtt.

Viszonylag jó napja volt a forintnak is, hiszen a főbb devizákkal szemben erősödni tudott. A magyar fizetőeszköz az euróval szemben a 305-ös szint környékére csúszott vissza, míg a svjci frank árfolyama a 251-es szint alá került hétfőn. Egy dollárért 224,50-et kellett adni hétfőn a délutáni órákban.

Az állampapír-piacon annak ellenére sem volt számottevő mozgás, hogy holnap ismét összeül a Monetáris Tanács. Az elemzők egyértelműen újabb kamatvágással számolnak. Igaz, ez az utóbbi napokban már kezdett beárazódni. A 3 hónapos papírok hozama egy bázisponttal csökkent, miközben a 3, 5 és 10 éves kötvények 1-3 bázisponttal nőttek.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!