2p

Csütörtökön ismét jelentős mennyiségű saját részvényt vásárolt az OTP a Budapesti Értéktőzsdén, a bank ismét több mint 800 millió forintot költött el a több mint 500 ezer papírra. A jelek szerint egyelőre nem akar leállni a cég a saját részvények vásárlásával, lassan közelítenek a 10 százalékhoz.

Csütörtökön ismét jelentős mennyiségű saját részvényt vásárolt az OTP a Budapesti Értéktőzsdén, a bank ismét több mint 800 millió forintot költött el a több mint 500 ezer papírra. A jelek szerint egyelőre nem akar leállni a cég a saját részvények vásárlásával, lassan közelítenek a 10 százalékhoz.

Csütörtökön újabb 549 942 darab OTP-törzsrészvény került a bank tulajdonába, ezekért most 1504 forintot fizettek átlagosan, így a teljes pakk majdnem 830 millióba került.

Az újabb jelentős mennyiséggel együtt összesen már 23 851 736 darab saját részvény van a bank tulajdonában, ez a csoporttagoknál lévő 2 098 560 darabbal együtt a teljes részvényállomány 9,27 százaléka.


Csányi Sándor elnök-vezérigazgató már hetekkel ezelőtt elmondta, hogy egészen addig fogják folytatni a saját részvények vásárlását, amíg azok nyomott áron vannak a piacon. Azóta több mint ötmillió papír került a bankhoz. A törvény értelmében az OTP saját részvényeinek 20 százalékát birtokolhatja maximálisan, ettől tehát még elég messze van a cég.

Korábban megjelentek olyan pletykák is, hogy a most megvett részvények kerülnek majd az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankhoz (EBRD) áprilisban. A menedzsment csak annyit erősítette meg, hogy valóban tárgyalnak tulajdonrész eladásáról az intézménnyel, de az semmiképp sem új részvények kibocsátásával fog megvalósulni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!