2p

A csütörtökön publikált kedvező munkaerőpiaci adatok is segítettek, hogy megállt az esés az amerikai tőzsdéken, és kisebb pluszokkal zártak az irányadó indexek.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,36 százalékkal, 55 ponttal nőtt, és 15328 ponton fejezte be a kereskedést. Az S&P 500-as mutató 0,37 százalékkal, 6 ponttal erősödött, és 1699 pont lett. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,70 százalékos, 26 pontos emelkedést jelzett a szerdai záró értékhez viszonyítva, és 3787 ponton fejezte be a napot.

A csütörtökön közölt adat szerint tovább csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban, és ezzel hatéves mélypont közelében van. Egy másik, szintén napközben nyilvánosságra kerül adat szerint az amerikai gazdaság 2,5 százalékkal nőtt a második negyedévben éves szinten a végleges számítások szerint, meghaladva az első negyedévi 1,1 százalékos bővülést.

Tovább tart a kötélhúzás a kongresszus és az amerikai kormányzat között az októbertől kezdődő költségvetés kapcsán. A költségvetési év kezdetéig már csak négy nap maradt hátra, de az adok-kapok tovább tart a felek között.

Az Egyesült Államoknak nincs elfogadott költségvetése az október 1-jével kezdődő pénzügyi évre. A szövetségi kormányzat lebénulásával járhat ezért, ha szeptember végéig nem sikerül megállapodni egy áthidaló, esetleg egy végleges megállapodásban, bár az utóbbinak a szakértők szerint kisebb az esélye.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!