2p

Miközben az óbudai Pók utcai lakótelepen 222 ezer forint feletti négyzetméteráron lehet panellakást vásárolni, addig Miskolcon, az Avas lakótelepen 94 ezret kell fizetni átlagosan egy négyzetméterért.

A Duna House (DH) legfrissebb kimutatása szerint csak az észak-budai Pók utcai, illetve a dél-budai Gazdagrét lakótelepein kell átlagosan 200 ezer forint feletti négyzetméterárral számolni annak, aki panellakást szeretne vásárolni (mfor.hu szerk: természetesen attól függően, hogy az adott lakás mennyire felújított, vagy lelakott, milyen egyéb paraméterekkel rendelkezik, lényeges különbségek is adódhatnak.) Ezzel szemben még a 100 ezres négyzetméterárat sem érik el a miskolci, a tatabányai, illetve a szolnoki panelek árai.

Egyébként, ahogy az a lenti listából is látszik, a vidéki panelárak a soproniak kivételével nem nagyon tudják felvenni a versenyt a budapestiekkel. A 150 ezer feletti négyzetméterárú lakótelepek között a már jelzett sopronin kívül csak a győri paneleket találjuk. Igaz, a 155 ezres négyzetméterárukkal épp, hogy beférnek ebbe a kategóriába.

Ahogy a 150 ezer forint feletti kategóriát a pesti, úgy az az alattit a vidéki panellakások uralják. Ide mindössze három fővárosi lakótelep "csúszott le"; a Szigony utcai, az újhegyi és a Havanna lakótelep. Érdekes, hogy a Mercedes-gyár miatt megélénkülő kecskeméti ingatlanpiac panellakásai még nem tudtak kiemelkedni a "mezőnyből".

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!