2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A BUX 0,24 százalékos emelkedéssel, 17 903 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: alacsony forgalmú, kivárós nap volt a hétfő a BÉT-en. Az európai és amerikai tőzsdéken jellemző negatív hangulat nem érintette a magyar tőzsdét. A szakértő úgy fogalmazott, hogy az OTP megkönnyebbült, hogy nem ő vette meg az MKB-t, továbbá a Richterben is kisebb mértékű pozitív korrekció volt.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője szintén kiemelte: a forgalom hétfőn alacsony maradt, ami a nyári időszaknak tudható be. A Richter és a Mol a héten gyorsjelentést tesz közzé, ami nagyobb forgalmat hozhat a tőzsdén, és piacmozgató lehet - tette hozzá. Hétfőn az OTP felülteljesítő volt, de a befektetők elsősorban a Richterre figyeltek, a részvények árfolyama több mint 1 százalékkal erősödött. Az OTP árfolyama a reggeli gyengélkedés után erősödni tudott és végül pluszban zárt - mondta.

A Mol 0,51 százalékkal 11 680 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,7 százalékkal 4179 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 0,81 százalékkal 369 forintra esett. A Richter papírok árfolyama 1,28 százalékkal 3950 forintra nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!