1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az OTP és a Richter felfele, a forint lefele korrigált a hét első kereskedési napján.

A kiéleződő orosz-nyugat ellentétek hatására múlt héten jelentős veszteségeket szenvedő OTP és Richter árfolyama dinamikusan kezdte a hetet. Előbbi 2,1, utóbbi 1,9 százalékkal tudott erősödni, a bankpapír piacán ráadásul viszonylag erős volt a forgalom. A két másik blue chip közül a Mol stagnált, míg a Telekom egy forinttal lejjebb csúszott.

A főbb komponensek fenti mozgásának köszönhetően a BUX 1,1 százalékkal erősödött 5,3 milliárdos forgalomban.

A forint viszont már közel sem szerepelt ilyen jól, a pénteki jelentős erősödést hétfőn egy gyenge nap követte, hiszen majd egy egységgel többet, egészen pontosan 313,5 forintot kellett adni egy euróért fél hatkor. Egy svájci frank 258,4, egy amerikai dollár pedig 234,3 forintba kerül.

A forintos állampapírok piacán nem volt jelentősebb változás, a hozamok 1-3 bázisponttal csökkentek a pénteki referenciához képest.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!