A BUX index 9,2 milliárdos forgalomban 0,42 százalékkal zárt tegnapi értéke felett, 18 318 ponton.
A vezető részvények közül több is igen szép teljesítményt nyújtott, de közülük is kiemelendő az OTP, hiszen 4780 forintos záróára 1,72 százalékos emelkedés eredménye. Ugyanakkor a Egis-tulajdonosok sem panaszkodhatnak, hiszen a részvények értéke 1,22 százalékkal kúszott feljebb, így 18 150 forinton pihennek meg a papírok. A nap nyerteseinek táborát gyarapítja még a Mol is, mely 0,34 százalékot tudott erősödni és 16 155 forinton zárta a napot.
Ezzel szemben a Richter, a csütörtöki kiemelkedő teljesítmény után csalódást okozott, hiszen 0,89 százalékot veszítettek értékükből a részvények, így 3 895 forinton kezdhetik a jövő hetet. A legrosszabbul viszont a Magyar Telekom járt, hiszen esetében volt legnagyobb mértékű az eladói nyomás. A 410 forintos árfolyam 0,72 százalékkal marad el a tegnapi zárótól.
A forint árfolyamváltozására sem lehetett panasz, hiszen a bankközi devizapiacon erősödni tudott annak ellenére, hogy felemás számok láttak napvilágot hazánkkal kapcsolatban a brüsszeli gazdasági jelentésben. A tőzsdezárás idején egy euróért 296,6 forintot kellett adni - bár pár órával korábban a 296-os szint alatt is járt a jegyzés -, egy amerikai dollár 226,2, egy svájci frank pedig 242,2 forintot ért.
Az állampapírok másodpiaci hozama is kedvezően változott. A leghosszabb futamidőn, a 10 éveseknél 24 bázispontos csökkenés következett be, így 5 százalék alá került a hozam. Az 5 éveseknél 15, a 3 éveseknél pedig 11 bázisponttal mérséklődött a hozam.
mfor.hu