2p

Valamivel több mint egyszázalékos pluszban zárta a keddi napját a magyar tőzsde.

A BUX index 9,6 milliárd forintos forgalom mellett 1,04 százalékkal a tegnapi záróértéke felett, 17 799 ponton fejezte be a keddi napot.

A vezető részvények közül kiemelkedő eredményt tudhat magáénak a Mol, hiszen a papírok értéke 2,11 százalékos erősödést követően 17 105 forintos árfolyamon vonult pihenőre. Hasonlóan jó teljesítményt nyújtott a Richter is; a részvények árfolyama 36 200 forinton zárt, ami 1,06 százalékkal haladja meg a tegnapi zárót. Ezzel szemben a kisebbik gyógyszergyár lényegében stagnálásra volt kedden képes, hiszen a 17 095 forintos árfolyama 0,02 százalékos minimális erősödés eredménye.

Az OTP-papírok 0,24 százalékos emelkedés után 4070 forinton zártak, míg a Magyar Telekom részvényei 0,8 százalékos emelkedés után 376 forinton fejezték be a napot.

A devizapiacon csak reggel volt némi ijedtség, hiszen a forint euróval szembeni árfolyama hirtelen 290 forint fölé emelkedett a hajnali 288,4 forintos szintről. Azonban a korrekciónak köszönhetően sikerült a gyengülést ledolgoznia, így a tőzsdezárás idején 288,1 forintot kellett adni egy euróért a bankközi devizapiacon. Egy amerikai dollár 217,8 forintot, egy svájci frank pedig 238,6 forintot ért.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!