2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kedden ismét erősödéssel kezdett a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, délelőttre azonban előző napi értéke környékére esett a mutató. Az OTP a reggeli 2 százalék feletti pluszt elveszítette rövid idő alatt.

24 385 pontig emelkedett a BUX index az első órákban, ez 0,02 százalékkal volt alacsonyabb a hétfő délutáni záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a nap elején körülbelül 5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége drágulással kezdett, majd az első órában lefelé fordultak az árfolyamok. A Mol délelőtt 20 300 forinton állt, ami már 0,5 százalékkal alacsonyabb volt a tegnapi értéknél. Az OTP reggel 2 százalék feletti plusszal kezdett, majd délelőttre 7000 forintig esett vissza, ami már megegyezett a tegnapi záróértékkel. A Magyar Telekom szintén stagnált, 785 forintba került.

Felfelé araszolással indult a nap a gyógyszergyártók számára is a piacon: a Richter a kezdéskor 42 350 forintig erősödött, ami 0,1 százalékkal volt magasabb a hétfői értéknél, míg az Egis 21 185 forintis szintje 0,5 százalékos javulásnak felelt meg.

Alig mozdult reggel a forint a bankközi devizapiacon az euróval szemben. Délelőtt 265,21 forintot kellett adni egy euróért, ami egy hajszállal magasabb volt a hétfő délutáni árfolyamnál. A dollárral szemben 196,63-nál állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 185,08 forintba került.

A vezető európai tőzsdéken is pozitív hangulatban indult a nap, majd onnan fordultak le az indexek. A londoni FTSE délelőtt már csak 0,05 százalékos pluszban volt, a frankfurti DAX pedig 0,2 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,45 százalékos emelkedéssel kezdett, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,61 százalékos pluszban volt.

A vezető amerikai határidős indexek délelőtt néhány pontos pluszban voltak, azonban a nyitás előtt még fontos ingatlanpiaci adatok érkeznek, valamint a fogyasztói bizalom aktuális alakulása is befolyásolhatja a befektetők hangulatát.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!