2p

Viszonylag csendes napon remekelt a Richter, miközben a forint erősödött, az állampapírok másodpiacán pedig csak szerényebb elmozdulások voltak.

A BUX index 0,79 százalékkal emelkedett a hétfői értékéhez képest, így 18 811 ponton fejezte be a napot 8,4 milliárdos forgalom mellett.

A vezető részvények közül a Richter teljesítménye volt kiemelkedő, ami javarészt annak köszönhető, hogy a részvény újra visszakerülhet az MSCI indexbe, ez pedig a társaság szempontjából kifejezetten örömteli fejlemény. Ennek köszönhetően a papírok árfolyama 3,11 százalékkal zárt magasabban, 3944 forinton. Ugyanakkor a szektortárs Egis sem panaszkodhat, bár szerényebb erősödödést tudhat magáénak: a 27 780 forintos árfolyam 0,28 százalékos emelkedés eredménye.

A nap második legjobb teljesítménye egyébként a Magyar Telekomhoz kötődik, melynek árfolyama 1,3 százalékkal lett magasabb a hétfőihez képest, így 310 forinton várja a folytatást. A Mol 0,59 százalékos emelkedés után 16 ezer forinton zárt, az OTP azonban egyedüliknt mínusszal zárta a kereskedést. A 4329 forintos záróár 0,48 százalékkal marad el a hétfőitől.

A devizapiacon tovább tartott a forint menetelése az euróval szemben: késő délután 295,9 forintot kellett adni egy euróért a bankközi piacon, egy amerikai dollár 218,6, egy svájci frank pedig 241,3 forintot ért.

Az állampapírok másodpiacán a hétfőinél kicsit nagyobb elmozdulások voltak, de ez még mindig csak a jelentős jelzővel illethető mérték közelében van. A 10 éves kötvények árazása 5 bázisponttal lett alacsonyabb, akárcsak a 3 hónapos papíroké, a 3 és 5 éves kötvényeknél egyaránt 6 bázispontos csökkenés történt. Az 5 évesek esetében egyébként már csak egy hajszál választja el a hozamot az 5 százalék alatti szinttől. 

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!