2p

Miközben a magyar kötvénytulajdonosoknak kifejezetten jó napja volt, addig a részvénytulajdonosok közül csak a Magyar Telekom papírjait birtoklók örülhettek.

Nem múlt el nyomtalanul a magyar eszközök piacán sem Richard Fisher, a Fed dallasi elnökének tegnapi kijelentése, miszerint ő, a maga részéről leállítaná az amerikai jegybank mennyiségi enyhítési (QE) programját.

A pesti tőzsde indexe egész nap a negatív tartományban mozgott és végül 1,1 százalékkal alacsonyabban, 18 225 ponton zárt, nagyon alacsony forgalomban. A vezető papírok közöl egyedül a Telekom tudott pluszban zárni, bár a telkó cég papírjait is csak a zárószakaszban rántották meg felfele. Hasonló "felhúzás" történt a Richter piacán is, de ez utóbbi csak arra volt elég, hogy 0,9 százalékos mínuszig szépítsen. Így a nagyobbik gyógyszergyár részvényei 3497 forinton zártak. Szektortársa, az Egis ennél kisebb méretű, 0,8 százalékos leértékelődésen ment keresztül.

Egy százalék felett hanyatlott viszont az OTP és a Mol is. A reggeli horvát lapinformációk, mely szerint az INA-ról és a horvát posta bankjáról is tárgyal titokban Csányi Sándor, inkább negatívan hatottak a papírokra. Az olajcég 1,3, a bankpapír pedig 1,8 százalékkal ér kevesebbet, mint hétfőn.

Ahogy a bevezetőben említettük, a magyar kötvénypiacon viszont jó hangulat uralkodott a Fisher kijelentés ellenére is. A másodpiaci referenciahozamok közül a távolabbiak 5 és 10 bázisponttal, míg a két diszkontkincstárjegyé 1-1 bázisponttal csökkent. A háromhónaposoknál ez különösen érdekes, mivel a másodpiaci hozamcsökkenést a délelőtti aukción 1 bázispontos hozamemelkedés előzött meg.

A forintpiacán egész nap egy lassú lecsorgást lehet megfigyelni. Míg reggel egy euróért 298,6, addig este 6-kor 299,2 forintot kell adni. Egy svájci frank 242,9, egy dollár pedig 225,2 forintot ér.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!