2p

Miközben a BUX esett, a forint féléves csúcson járt csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,31 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 28 505,53 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 aktuális csatornán kifejtette: több napi emelkedés után természetes, hogy kisebb korrekció következik, a nyerős pozíciókat a befektetők ilyenkor előszeretettel zárják. Másrészt az Európai Központi bank (EKB) ülése után kicsit csalódott volt a piac, mert az irányadó bank nem változtatott sem az irányadó kamaton, sem a kamatfolyosón, és nem jelentett be semmilyen további monetáris akciót. A nemzetközi piacok is mínuszosak voltak, a DAX index napközben mínusz 1,5 százalékon volt, most mínusz 0,6 százalékon áll.

Ilyen lett az új iPhone7

A devizapiacon a dollár az EKB kamatdöntését követően erőteljesen gyengült, 273,50-ig zuhant a forinttal szemben. A forint erősödni tudott, hat hónapos csúcsára került az euróval szemben, 308 alatt is járt az árfolyam. Jelenleg egy euró 308,59, egy dollár pedig 274,17 forint.

A nagy papírok közül a Mol volt a legnagyobb vesztes, árfolyama 220 forinttal, 1,26 százalékkal 17 255 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,27 százalékkal 7490 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,89 százalékkal 451 forintra erősödött, forgalma 584,3 millió forint volt. A Richter 30 forinttal, 0,51 százalékkal 5825 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!