2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyengüléssel kezdett kedd reggel a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index a nap első felében 1 százalék körüli mínuszban volt. Főleg a Richter majdnem 4 százalékos zuhanása húzza vissza a piacot, a gyógyszergyártó papírjai a hajnalban közölt gyorsjelentés és a gyenge idei kilátások miatt szenvednek.

23 216 ponton állt a keddi kereskedés első felében a BUX index, ez 1,37 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom átlagos volt, az első órákban majdnem 10 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike korrekcióval kezdett az utóbbi napok szárnyalása után, főleg a Richter szenved. Az OTP az első órákban 5941 forintig esett vissza, ami 0,82 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi árfolyamnál, míg a Mol 22 685 forintos jegyzése 1,37 százalékos visszaesést jelentett. Eközben a Magyar Telekom egy forinttal feljebb tudott araszolni, 548 forintért cserélt gazdát délelőtt.

Rosszul indult a nap a gyógyszergyártók számára:a Richter a hajnalban megjelent gyorsjelentés után áttörve a 42 000-es támaszt 40 700 forintig esett vissza, ami 3,9 százalékkal maradt el a hétfői záróártól. A szektortárs Egis közben 1,86 százalékkal gyengült, 21 850 forinton állt a holnap délután érkező negyedik negyedéves gyorsjelentés előtt.

Oldalazással nyitott kedd reggel a forint a bankközi devizapiacon: a nap első felében 268,22-nél állt az euró jegyzése, ami egy hajszállal alacsonyabb volt a tegnapi szintnél. A dollárral szemben 196-nál állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 205,32 forintba került.

Felemás hangulatban indult a nap a vezető európai részvénypiacokon: a londoni FTSE a nap első felében 0,07 százalékkal tegnapi záróértéke alatt állt, a frankfurti DAX pedig 0,22 százalékos felfelé araszolással kezdte a kereskedést. Régiónkban a varsói WIG 20 0,32 százalékos javulással kezdett, a vezető amerikai határidős indexek pedig enyhe emelkedést vetítettek előre a délutáni nyitást illetően.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!